Az utólagos sufnituning, avagy hogyan öltöztessünk fel egy üvegfestményt …

Az utólagos sufnituning, avagy hogyan öltöztessünk fel egy üvegfestményt …

Ahogy szinte minden tanfolyamon előfordul, így a legutolsó kurzuson is akadt egy olyan tanulóm, aki annyira nem volt megelégedve a saját munkájával, hogy a kukába akarta azt dobni. Több helyen összefolyt a festék, átbukott a kontúrokon, helyenként teljesen el is tüntetve azt, hogy majd a túloldalra érve és ott önálló életet kezdve úgy keveredjen más színekkel, hogy annak csupán a puszta látványával menthetetlenül megkeserítse szegény Krisztina életét.

Nos, ha vetünk egy pillantást az alábbi fotóra, láthatjuk, hogy a felsorolt “apróbb” hibák valóban az utolsó betűig fedik a valóságot.

 Igen, sok helyen tényleg összefolytak a különböző színek, mert az őket határoló kontúrvonalak nem tudták a helyükön tartani a felvitt mennyiséget. Ez azonban -függetlenül annak márkájától és sok esetben az azzal szorosan összefüggő minőségétől- a legkevésbé sem a kontúrfesték hibája. Egyszerűen csak nem volt elég idő hagyva a kontúrvonalakkal határolt egyes területek, cellák kitöltésére használt színek megfelelő mértékű száradására.

Gyönyörű faliképek, ajándéktárgyak és más alkotások születhetnek ennek a varázslatos kézműves technikának az alkalmazásával, de csak ha kellő alázattal és leginkább türelemmel fordulunk az üvegfestés felé. Első számú szabály, -ahogy ezt minden kezdőknek tartott kurzuson nyomatékosan ki is hangsúlyozom- hogy sosem kezdünk hozzá egy-egy újabb cella festékkel való kitöltéséhez addig, amíg az azt körülvevő és azzal szomszédos többi, már korábban kifestett terület teljesen meg nem száradt.

De, ha még nem vagy elég gyakorlott, nincs elég tapasztalatod, esetleg -és erre sajnos nincs mentség 🙂 -még nem jártál nálam a kezdő üvegfestőknek szóló, kétnapos alaptanfolyamon, netán ahogy a blogban említett Krisztina, türelmetlen vagy, mert nincs elég időd befejezni a megkezdett faliképet…nos…akkor sem kell pánikba esni! Pláne nem szabad olyan meggondolatlanságot elkövetni, hogy a többórás munkádat egy laza mozdulattal egyszerűen kihajítod a szemétbe! Nincs az a végtelenül és reménytelenül elrontott alkotás, amit mondjuk egy falikép esetében a megfelelő és ízléses háttérrel kombinált keretezéssel, valamint egy kis “utómunkával” ne lehetne úgy helyrerántani, hogy mind a “nagyközönség”, mind Te, az “elkövetője”, ne csettints egyet elégedetten a végeredményt látván:

“Ez igen, ez megint jól sikerült!”

S, valóban, néhány pötty ide, pár vonalka, kontúrmegerősítés, oda, egy kis arany,- vagy jelen esetben ezüstfüst emide, meg néhány kacskaringó össze-vissza és már rá sem lehet ismerni az eredeti, “kukapozitív” alapműre. Ugye, milyen hihetetlen, hogy mennyit számít egy jól eltalált, a motívum stílusához, valamint színeihez igazán passzoló háttér és keretezés, meg egy kis utólagos sufnituning?

Ilyen egyszerűen és frappánsan lehet eltüntetni a szemünknek nem tetsző apróbb hibákat, vagy sok esetben csak elterelni a figyelmet a pontatlanul kivitelezett részletekről azzal, hogy szinte új ruhába öltöztetjük a festményünket!

Ennek a nagyszerű technikának minden részletét és csínját-bínját megtanulhatod majd a november közepén induló legújabb tanfolyamon, amiről mindenki automatikusan értesítést kap, aki a “Tanfolyamok” menüpont alatt feliratkozik a hírlevélre!

Téged is várlak majd szeretettel!

Share this post

X
Jelentkezz most az Áprilisban induló tanfolyamomra!
Jelentkezz most, már nincsen sok hely!